Bartók Béla
Magyar zeneszerző, népzenekutató és zongoraművész. 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson (jelenleg Sinnicolau Mare, Románia). Szülei, Bartók Béla iskolaigazgató és Voit Paula tanítónő zeneszerető emberek és amatőr muzsikusok voltak. A gyermek Bartók zenei tehetsége hamar megmutatkozott: négy évesen már mintegy negyven dal hangjait tudta kikeresni a zongorán. Öt éves korában édesanyjától kezdett zongorázni tanulni, két év múlva megállapították, hogy abszolút hallása van. 1903-ben fejezte be tanulmányait a Zeneakadémián. 1905-ben zeneszerzőként és zongoraművészként egyaránt indult a párizsi Rubinstein-versenyen, de egyik területen sem ért el sikert. Ebben az esztendőben ismerkedett meg Kodály Zoltánnal. Részben az ő hatására egyre élénkebben érdeklődött a parasztzene iránt: 1906-ban már rendszeresen gyűjtött magyar, majd szlovák népzenét. 1907-ben Erdélyben találkozott a magyar népzene ősi rétegeivel, 1909-től a román, 1913-tól pedig az arab népzenei anyagra is kiterjedt gyűjtőtevékenysége. 1907 januárjában kinevezték a Zeneakadémia zongoratanszékének tanárává (itt 1934-ig tanított). 1917-ben nagy sikerrel mutatták be A fából faragott királyfi című táncjátékát, egy évvel később pedig A kékszakállú herceg várát. (Harmadik színpadi műve, A csodálatos mandarin budapesti bemutatóját azonban Bartók már nem érte meg.) 1934-ben feladta zeneakadémiai tanári állását, innentől kezdve a Magyar Tudományos Akadémián népzenekutatóként dolgozott. 1940 októberében feleségével együtt New Yorkba utazott. A nehéz anyagi körülményekkel küzdő Bartók a Columbia Egyetemen kapott állást, ahol népzene-lejegyzéssel foglalkozott. Egészsége egyre gyengült. Utolsó nyilvános koncertjére 1943 januárjában került sor; nem sokkal később szervezetében leukémiát diagnosztizáltak. 1945. szeptember 26-án halt meg New Yorkban.
